A Bános Lovastanya a Bános Menedzsment Kft. által Orfűn, a Bános felé vezető út mellett, a Mecsek festői lankáin üzemeltett istálló. 

Istállónkban távlovasok, díjlovasok, díjugratók és hobbilovasok tartják a lovaikat. Igyekszünk olyan tartási, takarmányozási és edzési körülményeket biztosítani, melyek kielégítik a lovaiktól magas teljesítményt váró sportlovasok igényeit, és megfelelő lehetőséget biztosítanak a kikapcsolódásra is. 

Filozófiánk, hogy elsősorban a lovak igényeit igyekszünk maradéktalanul kielégíteni, hiszen a kiegyensúlyozott és egészséges lovak teszik boldoggá a lovasokat is. Éppen ezért istállónk kialakítása során a lovak egészségi és etológiai igényeit messzemenőkig figyelembe vettük. Ugyanakkor persze igyekszünk lovasaink kedvére is tenni.

Tágas, szellős istállónkban 25 ló tartását tudjuk vállalni, háromféle tartásmódban. A lovak nagy része futó istállóban, ménesben él, tágas legelőkön. Két ló részére ridegtartásban tudunk saját, különálló legelőt biztosítani, viharbeállóval. A lovak fennmaradó része boxokban, illetve nappal különálló, közel egy hektáros karámokban éli életét. 

Lassan elkészül csikónevelő karámunk is, ahol fél évestől 5 éves korig biztosítjuk a csikók növekedéséhez ideális körülményeket, újabb 6 ló számára biztosítva ezzel helyet.

Az edzések kényelmét geotextiles és drénezett talajú, megvilágított szabadtéri lovardával, fedeles lovardával, körkarámmal, jártatógéppel, infrával, kinti és benti lómosókkal igyekszünk biztosítani. Lovasaink kényelmét szolgálja ezen kívül az öltöző, a nyerges, a zuhanyzó, egy konyha és egy – a lovardára és a környező hegyekre néző – terasz.

A lovasokat és vendégeiket tágas parkoló, tiszta szociális helységek, öltöző, nyerges, konyha és terasz várja.

A takarmányozás alapját nálunk a jó minőségű, gondosan karbantartott legelők jelentik (közel 28 hektárnyi bekarámozott legelő áll a lovak rendelkezésére), melyek megfelelő szálastakarmánnyal látják el a nyári időszakban a lovakat. Mindeközben természetesen mozgási lehetőséget, szocializációs teret és friss levegőt is biztosítanak a nálunk tartott lovaknak. Télen a nagyrészt saját kaszálókról betakarított széna jelenti a lovak fő táplálékát. Ezt a boxos lovaknál napi három alkalommal, a futóistállós és ridegen tartott lovaknál napi két alkalommal egészítjük ki abrakkal.